Nagyon érdekes cikket találtam egy újságban. Azt javasolta, hogy tegyük a frissen sül, persze nem meleg kenyeret is a hűtőbe. Én úgy nőttem fel, hogy simán megettük a két vagy háromnapos pékárut is. Ha száraz volt, akkor újramelegítettük vagy felhasználtuk bundás kenyérnek és melegszendvicsnek. Ez a cikk azonban azt tudatta velem, hogy a kenyérben már másnap újraéledhetnek a lisztben lévő penészgombák. Ezzel aztán kezdetét veszi a folyamat, mely az aflatoxin létrejöttéért felelős. Ez a szennyeződés akár rákos megbetegedésekhez is vezethet az évek múlásával. A falon megtelepedett fekete penész veszélyeire már gyerekkorunkban felhívták a figyelmet, mostantól azonban az élelmiszerekben lévő penészgombákra is figyelni fogok. A penészölő falfesték megvéd a dohos és egészségtelen levegőjű lakás létrejöttétől, a hűtő pedig jelentősen lassítja a kenyérben lévő penészgombák spóráinak szaporodását. Mindig tanul az ember valamit, és jó, ha megfogadja a tanácsokat, így megelőzheti a komolyabb problémák kialakulását.
-
Recent Posts
Recent Comments
Archives
Categories
- aláépíthető mosogató vásárlás
- allergia kezelése
- Ásó kapa és gereblye
- autóipari szerszám
- Avon parfüm
- bérelhető webáruház nyitás
- bio kozmetikumok
- bőrönd
- Bugatti férfi cipő
- Bútorbolt webshop
- cipészet
- cnc képzés
- Colop bélyegző
- colop bélyegző vásárlás
- Családfakutatás
- design gömblámpa vásárlás
- ellenőrzés
- energiatakarékos izzó vásárlás
- Eredeti toner
- ereszcsatorna javítás
- esküvői fotó
- Ezüst ékszer
- Fogkefe és elektromos fogkefe
- Fondant formázóeszköz
- fülbevaló
- fülgyertya
- gyerek pizsama
- gyermekcipő
- gyöngy vétel
- használtruha nagykereskedés
- infrasugárzó
- intim gyanta
- intimkozmetika
- kendő
- Kesztyű
- Konyhagép
- lakberendező program
- led izzó
- mézpergető
- minimál konyha
- minőségi burkolólap vásárlás
- minőségi kávé vásárlás
- Montblanc golyóstoll
- műköröm díszítés
- munkaruha
- navigációs
- offshore cég
- online papírbolt
- panama kalap
- páraelszívó
- párásító vásárlás
- parfüm
- penészölés
- PH mérő
- Pocket Quad
- promóciós ajándék vásárlás
- redőny
- reklámtoll
- Scitec webshop
- selejtezés
- speciális konzervnyító
- Sportruházat
- sporttáska
- széfnyitás
- Szexhinta
- Szivattyú áruház
- televízió vásárlás
- Tűzvédelmi képzés és szakvizsga
- Uncategorized
- utazóágy
- velencei karnevál
- vibrációs hinta vásárlás
- vizipipa paszta
- webáruház készítés
- wellness
- Zadar motoros yacht bérlés
- zselé lakk
Meta